Impresszum

Az InuYasha WebSite egy Magyar rajongói, és gyűjtőoldal. Oldalunk kizárólagos célja ennek a remek Mangának/Animének a népszerűsítése fiataloknak és időseknek egyaránt. Magyarországon sajnos ez az Anime hánytatott sorsú, hisz ma már egyetlen televízió adó sem vetíti. Pedig a történet rendkívül tanulságos, vicces, és sokszor romantikus. Magyarországon jelenleg kevés azoknak a rajongói oldalaknak a mennyisége, ahol részletesebben is megismerkedhetnek ezzel a műfajjal, és ezzel az Animével. Az InuYasha WebSite még 2008 nyarán kezdte el működését, akkor még ingyenes tárhelyszolgáltatót használva, és mára úgy döntöttünk, hogy a weboldal megérdemel egy fizetett tárhelyszolgáltatást saját domain alatt. Így lett ez az első magyarországi, InuYasha-val foglalkozó hivatalos weboldala.

Az oldal tulajdonosa kijelenti, hogy az oldalon található tartalmakat, elemeket, írásokat, és egyéb elemeket kizárólag népszerűsítési célból, "méltányos használat" keretein belül használ fel, abból anyagi haszna nem származik, és nem célja az eredeti szerzői jogok megsértése! Az oldalunkon található epizódok, mozifilmek egyike sincs tárolva szerverünkön, mi csupán az interneten fellelhető anyagokat linkeltük be a könnyebb hozzáférés érdekében. Az oldal tulajdonosa törekszik olyan elemeket felhasználni, mely nem ütközik komoly jogi aggályba, és nem sérti a szerzők jogait. A látogatók által beküldött tartalmakért, linkekért az oldal tulajdonosai nem vállalnak felelősséget, de mindent megtesznek azok moderálásáért. A weboldalunk teljesen nonprofit! Amennyiben az oldalon olyan tartalmat vélsz felfedezni, mely sérti szerzői jogaidat, kérlek jelezd az alábbi e-mail címen, és mindent megteszünk az ügy megoldásában: admin@inuyashawebsite.hu

Oldalunk az e107 portálrendszert használja, tárhely szolgáltatónk pedig az ATW Internet Kft.

Oldalunk 1920*1080px képernyőfelbontásra lett optimalizálva, de a megfelelő megjelenítéshez minimum 1440*900px felbontásra van szükség! Alacsonyabb képernyő felbontáson az oldal megjeleníthetőségét nem tudjuk garantálni a rajta elhelyezett képek, és videók magas felbontása miatt! A működéséhez elengedhetetlen egy modern böngésző (Pl.: Chrome), és jó minőségű internetkapcsolat (Pl.: Telekom). A mobil nézetből több elemet kihagytunk a könnyebb kezelhetőség, és adatforgalom csökkentés céljából, így azt ajánljuk, hogy oldalunkat számítógépes környezetben böngészd!

Amennyiben szeretnél társoldalunk lenni, és linket cserélni, akkor nyugodtan lépj velünk kapcsolatba a chatbox-ban, vagy e-mailen keresztül! Továbbá szívesen várunk társszerkesztőnek, tartalom feltöltőnek, vagy programozónak!


Oldal tulajdonosa és üzemeltetője: Dudla János Attila (James Wagner)
Társ tulajdonos és szerkesztő: InuYasha - Magyar Rajongói Oldal Facebook
Társszerkesztő: Nagy Viktória

Hungary. 2018

Fantasztikus FanFic!

Kedves Rajongók!

Tovább olvasom...

FanFictionra FEL!

Kedves rajongók!

Tovább olvasom...

Új képek

Kedves rajongók!

Tovább olvasom...

Chatbox


  • Online Lenders  17 perce .

    bad credit loans direct lenders credit loans guaranteed approval bad credit loans guaranteed approval high risk loans

  • Roberttum  1 órája .

    Только в 27 из 84 жилых комплексах массового сегмента «старой» Москвы на сегодняшний день доступны ипотечные программы без первоначального взноса, подробности смотрите на сайте http://vuloff-zen.ru

  • Bad Credit  1 napja .

    commercial loan online personal loans instant approval bad credit loans direct lenders bad credit loans

  • Easy Payday Loan  1 napja .

    poor credit loans credit loans guaranteed approval bad credit loans direct lenders onlineloans

  • Money Loan  1 napja .

    poor credit loans guaranteed approval directloans credit loans guaranteed approval poor credit loans

  • Paydayloan  1 napja .

    i need money today poor credit loans 15 minute loans direct lenders loans exit counseling

  • wzocuiteb  2 napja .

    Hi! This is my test post!

  • Loan Cash  2 napja .

    loan no credit check bad credit loans direct lenders credit loans guaranteed approval credit loans

  • Fastest Payday Loan  2 napja .

    payday loans in kansas city mo credit loans guaranteed approval credit loans guaranteed approval credit loans guaranteed approval

  • Best Payday Loan  3 napja .

    poor credit loans guaranteed approval loan with bad credit loans from direct lenders bad credit loans guaranteed approval


Szavazás
Poll: Te örülsz a Facebook társulásunknak?
Hallgass dalokat

Share

×
Hallgass OST-ket

Share

×
Partnereink

Saját bannerünk és Facebook

 

Partnereink

     

Facebook